Hangjel: "ül!" vagy "ülj!"

Az ültetésnek, mint az egyik legfőbb alapgyakorlatnak, igen nagy jelentősége van a további kiképzés folyamán. Az ültetést, azt hogy a kutya egy szóra, egy jelre leüljön, nemcsak a kiképzés időszakában kell nagyon gyakran alkalmazni, hanem később is. Mindezek indokolják, hogy az ültetést annyira tökéletesítsük, hogy az bármilyen gyakorlat vagy tevékenység közben egy szóra vagy jelre megtörténjen.  Az ültetés gyakoroltatása már a kölyökkor elején kezdődik. Amikor sétálni visszük kutyánkat, valamennyi utcakereszteződésnél és járda szélén megállunk és az "ülj!" hangjellel egy időben a jobb kézben tartott pórázt felfelé húzva, bal kezünkkel a kutya farát lenyomva, őt leülésre kényszerítjük. Ha a kölyök leült, jobb kezünkkel a pórázt  továbbra is kissé felfelé húzva, bal kezünket a kutya farán tartjuk. Majd a pórázhúzást és a farnyomást megszűntetve bátorítóan "jól van!"; "okos!" szavakkal dícsérgetjük és a hát simogatásával a kellemetlen ingert megszűntetjük. A napi sétáltatásokban ezt mindig végezzük el. Bizonyos, hogy előbb-utóbb a kutya a járda széléhez érve-amikor megállunk- magától is le fog ülni. Ezek után persze nemcsak a járda széleken ül le, hanem az "ülj!" vezényszóra bárhol!